Ideas

[írta:Tibcsy]

Sziasztok!

Először is ott kezdeném, hogy Erdélybe menni és főleg ott tartózkodni, csodálatos dolog. Az ember, ha egyszer oda kerül, nem akar hazajönni. Székelyföld =Nyugalom. Lehet, hogy a sok völgy, hegy, erdő és kevés város harmónia teszi ezt az egészet, de csodaszép!
Szóval csütörtökön este 9 óra tájékában indultunk innen Tatabányáról. Sajnos a Billentyűsünk Zuzu és a dobosunk Szaki nem tudott velünk tartani, mert polgári munkájuk erősebbnek bizonyult akaratuknál:-) Szakit, Nagy Karesz helyettesítette, akit a Tatabányai ex- Cross Borns és a Crusted zenekarból ismerhettek. Zuzut pedig egy kis laptop helyettesítette, ezúton is köszönjük nekik:-) Karesz nagyon felkészült volt, élmény volt vele együtt dolgozni és játszani! Lassan felkeveredtünk Budapestre. Szerencsére egy szép nagy Trailer is volt a Busz után kötve, ebbe bele tudta mindenki pakolni a hangszereit, mivel, hogy több zenekarral együtt utaztunk.
Ezt úgy képzeljétek el, mint egy osztálykirándulást, szóval megvan a saját feelingje. Nem részletezném, mindenki képzelje el maga, de az biztos, hogy itt az óvó néni Simon Andi csak a névsort olvasta fel néha, hogy megvan-e mindenki:-) Elindultunk helyi idő szerint éjfél tájékában és Székelyföldre délelőtt fél dél tájékában érkeztünk meg. Először bementünk a városba, Székelyudvarhelyre és a szálláson lepakoltunk. Mondanom sem kell ugyan olyan meleg volt ott is, mint nálunk azokon a napokon. Szerencsére a szállóhelyen elég hűvös volt. Egy kis pihenés és készülődés és irány is a cél. Egy külön másik busz vitt minket mindkét napon a fesztiválra és hozott vissza a városba. Szejkefürdő a várostól olyan 5 km-re helyezkedik el, egy gyönyörű völgyben. Mi a második napon játszottunk Szombaton, de természetesen mi is kimentünk mulatni:-) Sajnos évről-évre kevesebben vannak, de a hangulat az mindig garantáltan jó! Előbb-utóbb felvételek is kerülnek majd nyilvánosságra, de ez maradjon egyelőre titok:-) Ebben sokat segítettek az Agregator zenekar tagjai. Köszönet nekik is érte! Találkoztunk az Erdélyi terjesztőnkkel is Schervenka Endrével, aki nagyon sokat segített nekünk most is és általában segít a zenekar ügyes-bajos dolgaiban is. Este így tudtunk kijutni a városhatárba, ahol a Székelyudvarhely táblánál készült is egy két fotó. Ezeket Anita készítette és szerintem még nem hozta nyilvánosságra:-) Viszont, ami késik, nem múlik, meglesz ez is idővel, csak gondolom neki is idő kell hozzá:-) Aztán bementünk a városba és egy Kaufland hipermarketben be is vásároltunk kicsit. Olyan az egész, mintha itthon lenne az ember. Mindenki Magyar nyelven beszél melletted, igaz néha belevegyül az igazi székely ízes beszéd is, amit nem mindig értünk, de így mi is tanulunk mindig egy keveset:-) Ezért is nehéz hazajönni. Ezek után visszamentünk még Szejkére folytattuk a mulatozást és ettünk egy jó Szejkei lángost, ami nem az olajban tocsog, és mindenhol rendesen van benne tészta vastagon. Jó foghagymásan, házi sajttal és tejföllel akkor is megeszi az ember, ha már nem éhes. Ennek mindig van hely:-) Éjszaka bementünk a szállásra és jöhetett a jól megérdemelt hosszú út utáni pihenés végre vízszintesben:-) Másnap nagyon jól ébredtünk. Csikivel hamar elkészülődtünk, reggeliztünk egy keveset és mivel csak kora délután mentünk ki a fesztiválra ezért úgy döntöttünk, hogy elindulunk egy kis városnézésre. Anita inkább meditált, Karesz meg még készülődött és pihent egy kicsit a hűvös szálláson. Székelyudvarhely gyönyörű város, telis tele régi épületekkel. Egy kedves néni ki is szúrt minket megállított és azt mondta. Látom maguk nem idevalósiak. Mire mi: Miért ennyire látszik? Gondolom látszott:-) A néni saját készítésű kürtős kalácsot árult nyugdíj kiegészítésként. Na, az igazi Erdélyi kürtőskalács volt. Nem hasonlított az íze semmilyen idehaza készíttetettre. Persze ez jóval rövidebb volt és kisebb átmérőjű is, mint amiket a különböző boltokban és rendezvényen kapni lehet. Ez olyan igazi házi formátum volt szerintem:-) Vettünk is tőle mindjárt négyet fejenként, amit jól meg is ettünk. Lényeg, hogy ennek is volt még helye. Néha azért ittunk is:-) Bementünk egy népművészeti boltba, ahol az ember otthagyhatta volna az összes pénzét annyi szép árucikk volt. Egy kis ajándék itthonra, aztán vissza a szállásra. Sokat ott sem tartózkodtunk, mert indultunk ki megint a fesztiválra. Buszra fel, aztán hajrá. Ez a nap már a miénk volt. Sokkal többen sajnos aznapra sem lettek, de a koncert nagyon jól sikerült, hatalmas jó hangosítással, ami egy zenekarnak mindig nagy öröm. De amint már írtam, annak a helynek egy nagyon pozitív kisugárzása van, ahol az ember állandóan mosolyogna és, ha nem állna előtte senki, akkor is ugyanolyan lendülettel nyomná le a bulit. Szerintem ebben az állításomban minden ott játszott zenekar megerősítene engem. Koncert után Anitát megtalálták egy Kolozsvári rádiótól is, és interjú is készült vele. Aztán a Csíkszeredai Kábel TV is készített velünk egy interjút, akkor már én is Anita oldalán álltam:-) Kontaktcserék történtek, így reméljük előbb vagy utóbb ezeket a felvételeket is közkincsé tudjuk majd tenni számotokra. Aznapra még egy frissen összeházasodott pár is kinézet a buli helyszínére. Megjegyzem nem véletlenül. Feljöttek a színpadra és a színpadmester kérdéseire válaszolva el is mondták, hogy nagyon szeretik ezt a rendezvényt és magát a rockzenét, ezért fontosnak tartották, hogy tiszteletüket tegyék. Kedves gesztus volt tőlük. A közönség füttyögött és kiabált. Természetesen a jó áldást szórtuk a házasokra a szó jó értelmében, nem pedig azt, hogy menjenek haza, mert rontják a hangulatot:-) Elvégre is ilyet sem lát minden nap az ember. Persze ettől függetlenül nem maradtak a buliba, mentek is tovább. Biztosan jobb elfoglaltsága is akadt az ifjú párnak az éjszakára:-) Láttunk egy kislányt is, aki volt talán 4 éves, de a gyönyörűen szép szőke fenékig érő haját úgy rázta ritmusra és pörgette, ha nem láttam volna, el sem hinném! Ez a kislány ott ült P.Box koncerten is az anyukája nyakában és végigvillázta az egész bulit:-) Azt még mi is végignéztük, (megjegyezném, számomra ez volt a legjobb koncert a két napban) aztán ismét begyűjtés, bepakolás, névsorolvasás és vissza a szállásra. Rövid készülődés után indulás le a buszhoz és irány haza. Délután 2 óra körül érkeztünk Pestre, de amire még ott is átszálltunk és elindultunk Tatabánya felé közlekedő kis bérelt furgonunkba, igencsak megtépázott agyi viselkedés jelei már-már kezdtek megmutatkozni. Nem mindig értettem mit kérdeznek a többiek és a válaszadás is nehezemre esett:-) Ezt hívják nálunk-zenészeknél jóleső kimerültségnek. Mindent egybe véve csak azt tudom mondani újra meg újra, ismét megérte!



Köszönet a Hammernek, Köszönet a Zenésztársaknak, Köszönet Nektek és nem utolsó sorban, Köszönet Erdély, Köszönet Székelyföld!
 

Még nincs hozzászólás.



Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!